Kapcsolat:
Telefon: +36-1-488-0366
info@radiomonitor.hu
1122 Budapest, Ráth György utca 56.

RadioMonitor partneri hírlevél

2010. március

Parlamenti választások 2010 - I. rész

Köztudott, hogy országgyűlési képviselőt négyévente választunk. Ebben az évben ismét elérkezett a kampány ideje, ami többek közt azt is jelenti, hogy a rádiókban megszokott hirdetések mellett jó néhány politikai hirdetéssel is találkozhatunk majd.

A politikai pártok nem egy időben indították kampányaikat. Ha a parlamentbe való bejutás valószínűségének szempontjából nézzük a pártokat, akkor a következőket érdemes megemlíteni: A Fidesz-KDNP a március 15-i ünnepséggel kötötte egybe kampánynyitó rendezvényét, az MSZP jóval korábban, február 20-án indított. A Jobbik Magyarországért mozgalom január 16-án kezdett, az MDF február 7-én, az pedig LMP február 6-án. Természetesen a kampányok indításának időpontja és a közvélemény kutatási adatok között szoros összefüggés gyanítható, de a következtetések levonását inkább a politológusokra hagyjuk.

A rádiós politikai hirdetéseket 2010.február 1-től március 10-ig bezárólag vizsgáltuk. A fentebb vázolt okokból kifolyólag az MSZP rádiós hirdetéseinek száma jelentősen meghaladta az összes többi pártét.

Az MSZP hirdetéseit két csoportra bonthatjuk, az általános, országos kampány spotra, melyben a kormányfő jelölt szerepel, illetve a helyi mutációkra, melyben a helyi jelöltek buzdítanak a jelölőszelvények leadására. Az általános spotnak is több verziója szerepel, az elsőt februárban játszották, ez két országos (Neo FM, Kossuth) és öt helyi rádióban került adásban több, mint 180 alkalommal. A márciusban induló általános verzió 10-ig bezárólag 60-szor került adásba, nyilván áprilisban már erről is pontosabb képünk lesz. A helyi "ajánlószelvény - kampány" 30 helyi rádióban került adásba, összesen közel 1300 alkalommal. Ez a szám akkor lesz érdekes, ha a többi párt hirdetési számait mellé tesszük.

A Fidesz-KDNP összesen 4 vidéki városban hirdette kampány rendezvényeit, előadásait több mint 200 alkalommal. Ez talán nem is annyira kevés, ha azt vesszük figyelembe, hogy a párt hivatalosan, csak március 15-én kezdi a kampányát. Mindemellett a többi párt esetében már nem magyarázhatók a számok azzal, hogy még nem kezdték el kampányukat, hiszen fentebb leírtuk, ki mikor indult el. Az alábbi számok sokkal inkább magyarázhatóak azzal, hogy a szerényebb költségvetés miatt inkább más felületeket választottak hirdetésre, olyanokat, melyeket hatékonyabbnak gondoltak a rádiónál. Az említett 5 hetes időszakban az LMP 3 rádióban közel 40 spottal hirdette rendezvényeit, az MDF mindössze egy helyütt 21 alkalommal, a Jobbik pedig 2 városban (és rádióban) tette ezt 22 alkalommal.

Arra való tekintettel, hogy a témát még messze nem merítettük ki - hiszen a kampány kellős közepében vagyunk - mindenképpen jelentkezünk következő havi hírlevelünkben egy második résszel, melynek segítségével talán teljesebb képest kaphatunk a 2010 országgyűlési választások hirdetéseiről, legalábbis ami a rádiókat érinti.

Országos rádiók zenei toplistái - 2010. február

Class FM top5

Külföldi Magyar
1. Shakira:
She Wolf
Crystal:
Menj tovább
2. Kelly Clarkson:
I Do Not Hook Up
Ladánybene 27:
Doktor kérlek
3. Michael Buble:
Heartache Tonight
Holdviola:
Bánat utca
4. Seal:
It's Alright
The Hated Tomorrow:
Discotech
5. The Verve:
Love Is Noise
Ákos:
Gyermekember

MR2-Petőfi Rádió top5

Külföldi Magyar
1. Oceana:
Cry Cry
Magashegyi Underground:
Szívtakarítás
2. Marina And The Diamonds:
Hollywood
Chip Chip Chokas feat. Mezö Misi:
Charlie
3. Ellie Goulding:
Under The Sheets
Pannonia Allstars Ska Orchestra:
Budapest
4. Melanie Fiona:
Bang Bang
Péterfy Bori & Love Band:
Bűvös vadász
5. The Killers:
Happy Birthday, Guadalupe!
The Moog:
When I See You

Neo FM top5

Külföldi Magyar
1. Lady GaGa:
Bad Romance
Dobrády Ákos feat. Emilia:
Szerelemre hangolva
2. The Black Eyed Peas:
I Gotta Feeling
Adri:
Szinglik éjszakája
3. Bon Jovi:
We Weren't Born To Follow
Disco Express:
Szer LM
4. Miley Cyrus:
Party In The USA
Orsi:
Ha lemegy a nap
5. Nelly Furtado:
Manos Al Aire
Cserháti Zsuzsa:
I Love You Baby

Részletesebb információra van szüksége? Nem találja a közvetlen versenytársát a toplistában? Forduljon hozzánk, akár másnapra szállítjuk a zenei listákat elhangzási darabszámokkal a kiválasztott rádióban.


Universal Music, 2009


Warner Music, 2009


Universal Music, 2009

Reklám toplisták - 2010. február

Országos Rádiók top5 reklámja (Class FM, Neo FM, MR2-Petőfi spot alapon)

1. Szerencsejáték Zrt. -
5-ös lottó várható fönyereménye ...
2. Szerencsejáték Zrt. -
Az 5-ös lottó várható fönyereménye ... Ft, a 6-os lotto várható fönyeremény ... Ft
3. Pannon GSM Távközlési Zrt. -
Üzleti Mikro S kisvállalkozói tarifacsomag 990 Ft havidijjal!
4. Papp László Budapest Sportaréna -
Republic: 20 éves jubileumi koncert 2010.03.15.
5. Phytotec Hungária Bt. -
Sedacur forte: Alvászavar ellen

Helyi rádiók top5 reklámja (helyi rádiókban futó "országos" reklámok, spot alapon, az általunk monitorozott Budapesten kívüli 36 helyi rádióban)

1. Pannon GSM Távközlési Zrt. -
Üzleti Mikro S kisvállalkozói tarifacsomag 990 Ft havidijjal!
2. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség -
Többet fejlödünk, mint gondolná...
3. BMW Magyarország Kft. -
BMW 1-es sorozat 5.999.000 Ft-tól, BMW 3-as sorozat 6.999.000 Ft-tól
4. Citroen Hungária Kft. -
2010. februárban 150 Citroen akár 30% kedvezménnyel, C4 Picasso klímával 4.390.000 Ft...
5. Hyundai Holding Hungary Kereskedelmi Kft. -
Hyundai i30 kamatmentes forintos hitellel

A kis ikonokra kattintva meg tudja hallgatni az egyes reklámokat és a környezetüket. Részletesebb információra van szüksége? Forduljon hozzánk, akár már másnapra szállítjuk a reklámlistákat.

A teljes árlista és az egyes szolgáltatások mintái ezen a linken megtalálhatóak.

Kérdése vagy megjegyzése van? Küldje el nekünk az info@radiomonitor.hu e-mail címre vagy hívja a +36-1-488-0366-es illetve a +36-30-354-5550-es telefonszámot. Az üzleti tájékoztatás nem teljes körű, jelen levél nem minősül ajánlatnak. Áraink az áfa-t nem tartalmazzák.

RadioMonitor Magyarország Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 56. Tel.: +36-1-488-0366. Fax: +36-1-489-4779.

powered by lightmedia | Leiratkozás a RADIO Promo szolgáltatásról