RADIO Promo
BARBEE - Holdfény

BARBEE
Holdfény

Kiadó: AmiAudio
Kiadás éve: 2013
Szerző: Kovacsics Ádám / Bata Adrienn

Radio Edit
David Smesh Remix
Tomee Night Dub Mix
Jamie Wee Remix

Barbee dalainak letöltési adatai évek óta figyelemre méltóak, és legújabb dalánál sincs ez másként: a "Holdfény" című újdonság a megjelenés hetében rögtön első helyen nyitott a www.korlatlanzene.hu Vodafone Top 5 listáján!

A fiatal énekesnő szerzeményei sorra helyet szereznek maguknak a MAHASZ single lista élvonalában, és a jelek szerint "Holdfény" című felvétellel sem lesz ez másként. Ráadásul a dalhoz készült videoklip több szempontból is mérföldkő Barbee életében és karrierjében: amellett, hogy ez a szerencsés 13. klipje, Barbee a forgatás napján töltötte be 23. életévét, és a kisfilmben látható is, hogy immár felnőtt nőként állt a kamerák elé, korábbi copfos tinilány imidzsét maga mögött hagyva.

A "Holdfény" szerzője a Unique együttesből jól ismert Kovacsics Ádám, míg a szöveget maga Barbee írta, aki ezúttal már saját maga producere lett. Az új kislemez letölthető az iTunes-ról is, illetve mindkét zenei csatorna gyakori rendszerességgel játssza a dalhoz készült klipet.

Az énekesnő szeptembertől országos médiaturnéra indul. A személyes látogatás és az interjúk előtt azonban a fenti linkekről máris letölthető az újdonság! A Radio Edit változaton kívül ezúttal 3 különböző, de kifejezetten rádióbarát remix is készült: a David Smesh, a Tomee Night Dub és a Jamie Wee Remix is elérhető, így minden zenei szerkesztő megtalálja majd saját "Holdfény"-kedvencét!

YouTube

Kapcsolódó linkek: Web | Facebook | Twitter | MySpace | YouTube

Produkciós manager: Bognár Tibor | tibi.bognar@gmail.com | +36 20 264 8848


RADIO Promo

Hírlevélkiküldés megrendelése: csaba.mezei@lightmedia.hu | +36 30 850 2261

powered by lightmedia | Leiratkozás