RADIO Promo
THOMAS MARK - Found&Lost

THOMAS MARK
Found&Lost

Kiadó: Schubert Music Publishing
Kiadás éve: 2014
Szerző: Linczényi Márk - Papp Tamás

Radio Edit mp3 | wav

Megérkezett a Thomas Mark formáció vadonatúj dala, a "Found&Lost", amely a zenekar történetében az első olyan, amiben élő éneket használnak. Az újdonságban a szemtelenül fiatal, tehetséges és a közelmúltban az Eurovíziós Dalverseny magyar döntőjében második helyet elérő Bogi hangját hallhatjuk. A szerelmi csalódásról, illetve a csalódásból merített erőről szóló szerzemény hangulatára jellemző a kezdetben szomorkás ének és a lüktető elektronika disszonanciája, majd a refrénben történő együttes kiteljesedésük.

A Thomas Mark 2012 nyarán indult electro-pop zenei projekt. Tagja az egyik jól ismert hazai jóképű nu disco producer és DJ (TMX), illetve az egyik legkarakteresebb magyar popzenekar vezetője, akinek nyitottsága, pimaszsága és humora sosem ismer határokat (Linczényi Márk).

A Thomas Mark a '80-as, '90-es évek kacér zeneiségére épít, miközben táncoltat és finom ízléssel szórakoztat. Nemcsak megjelenésükben, de zenéjükben is elegánsak. Első videójuk, a "Jean-Paul" című dalhoz készült kisfilm az Index és az Origo szerint is 2013 egyik legjobb klipje. Készítettek már remixet a legendás Giorgio Morodernek, a szexi Chromeonak vagy épp a divatos Hot Chipnek, így valóban itt volt az ideje, hogy egy újabb slágerjelölttel rukkoljanak elő, mely a fenti linkekről letölthető!

Kapcsolódó linkek: Web | Facebook | SoundCloud | YouTube | Vimeo

Sajtókapcsolat: Linczényi Márk | mark@thomasmarkmusic.com

12345


RADIO Promo

Hírlevélkiküldés megrendelése: csaba.mezei@lightmedia.hu | +36 30 850 2261

powered by lightmedia | Leiratkozás